2013. december 3., kedd

01. Új tanár

Új blog, új kezdet, új minden. Megpróbálok valami újat mutatni tőlem. A részekkel kapcsolatban..ezt a blogot máshogy tervezem vezetni mint az előzőt. Kedvem szerint fogom írni a hosszúságát, kedvem szerint fogom hozni a friss részeket. Ugyanis már besokaltam. Nem érdekel mások véleménye. Ez az én blogom és úgy vezetem ahogy csak akarom. Szóval ha heti fél oldalas részeket írok csak akkor annyit írok. Ha nem válaszolok a komikra akkor nem válaszolok. Bunkó vagyok? Talán, de most jutottam el arra a pontra, hogy magamnak írok és az olvasóknak vajmi kevés joguk van bele beszélni abba, hogy miként alakítgatom a blogot. A megértéseteket köszönöm és ha elnyeri a tetszéseteket az új történet nyugodtan iratkozzatok fel. ( életemben most írtam ki ilyet először ugyanis eddig soha nem érdekelt a feliratkozók, viszont észre vettem, hogy másnak ez sokat számít. Szóval mostantól én is azért fogok könyörögni)


01. Új tanár
- Mit akarsz Tőlem? - sziszegi Keaton a fogai között és minél hátrább lépked, de én követem. Végül szegénynek nincs hova mennie ugyanis a fal az útját állja így könnyen beérem. Egy ravasz mosoly húzódik a számra miközben az egész testemet hozzá nyomom miközben egyik kezemmel a hajával játszadozok, a másik kezemmel pedig a hasát simogatom.  Szemeiben rémület tükröződik és ha tehetné még a világból is kifutna. Zihálva kapkodja a levegőt, de kezem minél lejjebb vándorol annál jobban nyugszik meg. 
- Ugyan már Keats tudom, hogy régóta vágytál rám - motyogom és lágy csókokat lehelek a nyakára. Arcizmai megfeszülnek és gyorsan szedi a levegőt. Mosolyogva borítom be a nyakát forró csókokkal majd mikor tudom, hogy feladta a küzdelmet az érvei ellen, gyorsan letámadom az ajkait. 
- De mi van Rebecával? Ő a legjobb barátnőd - húzódik el ismét mire én megforgatom a szemeimet. 
És akkor mi van ha Rebeca a legjobb barátnőm? Engem ki sajnált mikor Daniel lefeküdt a suli legnagyobb kurvájával, a legjobb barátnőm házi bulijában. Ki? Senki csak röhögtek rajtam, hogy nem tudtam Dannek megadni azt amire szüksége lett volna. Én erről nem tudtam. Azt hittem, hogy Dan tényleg szeret engem és, hogy soha nem lenne képes megcsalni. Erre mit csinált. Lefeküdt Mirandával én pedig szerencsétlenségére pont rájuk nyitottam. Életem legszebb pillanata volt mikor a pasimat megláttam egy másik csajon meztelenül feküdni. 
És itt jön képbe a drága legjobb barátnőm. Hisz Ő volt az aki felengedte az emeletre Dant Mirandával szóval sejtenie kellett volna, hogy mit akarnak azok ketten ott fenn csinálni. Mégsem akadályozta meg. Hát most pedig ő szívja meg. Ugyanis Keaton soha nem lenne képes engem vissza utasítani. Így legalább egálban leszünk.
- Soha nem tudja meg - válaszolom miközben kezeimmel megmarkolom a férfiasságát. Pupillái kitágulnak miközben a mosdó szélébe kapaszkodik. Menekülni már nem tud.
- És ha valaki ránk nyit? - dadogja, de a nadrágja minél jobban megfeszül. Erősebben fogom meg és masszírozni kezdem azt közben pedig csak vigyorgok. Jó érzés a bosszú. 
- Tudhatnád, hogy ezt a mosdót már évek óta senki nem használja - nyugtatom meg majd ismét szenvedélyesem megcsókolom. Azonban nem csókol vissza. Számmal gyengéden az ajkába harapok majd szívni kezdem azt. Aprót felnyög és akkor végre utat enged a nyelvemnek. Mind két kezemet a hajába vezetem majd lágyan megtépem majd hirtelen azt veszem észre, hogy kezeivel erőteljesen a seggembe markot. Belemorgok a csókunkba és hagyom, hogy egy erőteljes mozdulattal a mosdóra ültessen.
Még, hogy nem jó ötlet egy mosdóba jönni. Ki mondta ezt? Mellékesen egy iskolába vagyunk szóval azért figyelni kell arra is nehogy véletlenül valaki meglásson ugyanis a diri eléggé allergiás arra ha meglássa a diákjait csókolózni az iskola területén. 
Azonban ez a gondolatom rögtön tova szállt mikor megéreztem, hogy Keaton lágyan a combomat simogassa és minél feljebb csúsztassa a szoknyámat végül pedig már a bugyimnál járt. Lágyan cirógatta a csiklómat és most rajtam volt a sor, hogy halkan felnyögjek. Túl gyorsan akarja. Így aztán egy határozott mozdulattal elkaptam a kezét ezzel megállítottam azt, hogy tovább simogasson. 
De neki ez a döntésem már nem tetszett annyira. Akaratosan megcsókolt miközben ujjaival a pólóm alá nyúlt és meg sem állt a melltartómig. Végül egy határozott mozdulattal letépte rólam a felsőmet és fejével minél lentebb haladt egészen a nyakamig. Mikor megtalálta a számára keresett pontot oldalt, lassan szívni kezdte a puha bőrömet. Felnyögtem a fájdalomtól azonban közben élveztem is mivel tudtam, hogy a tervem bevált. Tudtam nagyon jól, hogy megadja magát. Kezemmel a tarkójához nyúltam és húztam magamhoz, hogy abba ne hagyja. Kezeit ismét végig húzta a testemen azonban mostanra már nem kellet a szoknyámmal bajlódnia. Ujját könnyedén akadt a bugyim oldalába majd a csipke egy másodperc alatt szakadt szét a kezei között. Én sem tétováztam sokáig. Egy kicsit előrébb hajoltam, hogy tudjam kicsatolni a nadrág övét majd egy határozott mozdulattal a gombját is kikapcsoltam. 
Szívdöglesztően rá mosolyogtam és végig simítottam a testén. A következő pillanatban pedig arra eszmélek fel, hogy az egész testét belém vezeti. Lassan mozog bennem miközben számat apró sóhajok hagyják el. Hazudnék ha azt mondanám, hogy élvezem. Keaton az én szememben soha nem volt egy igazi srác. Nem ő csak egy kis pöcs gólya aki teljesen be van magától képzelve. Szerintem ezzel a kis supirkolással csak neki teszek jót.
- Mindjárt...- nyög fel erőteljesen és az a pont, hogy rájövök most csinálja először. Mit is vártam Rebecától? Örök életben egy szende kislány volt akinek csak arra kellett egy srác, hogy kézenfogja tudjon sétálni vele a suli folyosóján. 
Keaton hangosan elélvezett, de mikor ez megtörtént egy ajtó csapódás hallatszott. Rögtön kinyitotta a szemeit és rémülve kaptam rám a tekintetét. Egy határozott mozdulattal ellöktem magamtól majd magamra kapkodtam a ruháimat és az ajtó felé rohantam. Még idejében elcsíptem egy vörösen világító hajkoronát. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy kinek lehet a suliból ennyire vörös haja. Csakis Miranda Ryannak. Szóval a kis ribanc végig nézte azt ahogy Keatonnal szexelek. Komolyan ez a csaj már nagyon a bögyömben van.
Gyorsan megfordulok majd vissza megyek a mosdóba ahol Keaton kezét tördelve néz rám. 
- Most mi lesz? Én szeretem Rebecát - kezd el jajgatni mire én unottan megforgatom a szemeimet. Nem válaszolok semmit hanem helyette a tükörben megigazítom a szájfényemet.
- Mirandát bízd csak rám - nyugtatom meg és a tükörképemet nézem. 
Lassan már én is úgy fogok kinézni mint a suli kurvái. De nem érdekel. Átvertek és a szemebe hazudtak! Csak azért mert aranyos és kedves voltam. Ennek mostanra vége! Többet nem akarok egy játékszer lenni akit csak úgy meglehet csalni. Nem! Ha más csaj rá mer mozdulni olyan srácra akinek barátnője van, akkor én miért ne tehetném ugyanezt? 
Szerettem Dant viszont ezek után még csak rá sem tudok nézni. Mostantól azzal kavarok akivel csak akarok persze mértékkel. Azért nem akarom, hogy bajom legyen belőle.
- És ha elmondja valakinek? - húzza fel a szemöldökét.
- Akkor büszke lehetsz magadra, hogy gólya létedre dugtál egy tizenhét éves lánnyal - ütögetem meg a vállát, de Keaton csak még jobban elfehéredik. Istenem ennyire pöcs már nem lehet. Most komolyan ennyire szégyenli? Nekem kéne lelkiismeret furdalásomnak lennie hisz Rebeca az én legjobb barátnőm. Akarom mondani csak az volt, de ő ezt nem tudja. 
- De Rebeca...
- Mi van vele? Azt hiszed, hogy Ő még soha nem csalt meg? - kérdezem ingerülten. 
Oké ez nem igaz, de Keatonnak ezt nem kell tudnia. Rebeca a kis szűz lány akit a tanárok imádnak a szülei pedig már most megtervezték a jövőjét. Minden vasárnap templomba jár, kórusban is énekel. Szerintetek egy ilyen lány képes lenne megcsalni a barátját? Életében most csinált először házibulit és azt is nekem köszönheti, hogy ennyien elmentek. És mi volt a hála cserébe? Egy percre mentem ki a mosdóba majd mikorra vissza értem a pasimnak hűlt helye volt. Persze a barátnőm állította, hogy fogalma sincs, hogy hova tűnt. Aha persze. Az emeletre senki nem mehetett fel a tudta nélkül. Dan és Miranda mégis fel mentek. Ráadásul a hálószobába. - Csak szívességet tettem neked - csípek bele az arcába majd mielőtt még elmennék egy puszit lehelek az ajkaira. Az utolsó mondataimmal teljesen kivertem nála a biztosítékot mivel úgy áll ott még akkor is mikor becsukom magam után az ajtót mint aki szoborból van. - A helyedben sietnék mert mindjárt becsöngetnek! - tanácsolom neki és magára hagyom.
A táskámat a vállamra kapom miközben tekintetemmel Mirandát keresem, de a lánynak hűlt helye van. Így aztán gyorsan a szekrényekhez veszem az irányt, hogy kivegyem a könyveimet. Mikor kinyitom a szekrényem ajtaját pont akkor csöngetnek be. Gyorsan kezembe veszem az angol könyveimet mikor megpillantom a vörös hajú lányt. 
Rögtön utána indulok azonban a folyosó közepén meg is torpanok mivel a kémia terembe megy be. Oké oda azért nem követem. Elég nekem Mr.Smith dagadt képét néznem hetente egyszer. Felsóhajtok majd irányt váltok. 
Egy kicsit sem zavar, hogy már rég becsöngettek. Nyugodtan kopogok be az ajtón, de nem várom meg azt, hogy a tanárnő esetleg szóljon. Mrs.Cat már megszokta, hogy állandóan kések az óráiról. Eszemben sincs ezen idén sem változtatni. Utálom az angol irodalmat és a tantárgy is utál engem.
Kissé ziháltan lépek be a terembe mivel mégis csak fel kellett cammognom a harmadik emeletre. A térdeimen támaszkodtam pár pillanatig és mikor újra normálisan tudtam levegőt szedni felegyenesedtem.
- Elnézést a késésért Mrs.Cat ..- kezdtem el mondani a jól betanult szöveget miközben magamra varázsoltam a jól ismert bájos mosolyomat és úgy pillantottam a tanári asztal felé. Azonban Mrs. Cat-nek hűlt helye volt.
A tanári asztalnál egy enyhén borostás arcú, mogyoróbarna szemű, kissé tüskés hajú férfi ült. Messziről lerítt róla, hogy nemrég fejezhette be az egyetemet. Fehér inget viselt és még így ülő helyzetében is megpillantottam pár kockát a kidolgozott felső testén.
Testem felett elveszítettem az önuralmat és csak az új tanárra tudtam koncentrálni. Akkor történt először, hogy elvesztem a szemeiben.
Ki ez ? És miért ül a tanári asztalnál? Nem úgy néz ki mint egy tanár. Mármint tök fiatal kinézete van az ilyen álláshoz. 
- Úgy látom valakinek nincs időérzéke - szólal meg mély hangon mire én totál zavarba jövök. - Késett Miss...
- Gilber. Carolin Gilbert. - mutatkozok be, de szemeimet képtelen vagyok levenni róla. Itt valami tévedés történt. Lehet, hogy rossz osztályba jöttem? Azt nem hiszem. - Hol van Mrs.Cat?
- Üljön le, délután pedig várom elzáráson - tessékel a helyre mire én teljesítem a kérését. Ilyet is csak én tudok. Az első nap elzárást kapni. Csodás. - Mellesleg én vagyok az új angol tanár. Szóval ha legközelebb megint késik, Mr.Paynetől kérjen elnézést. - kacsint rám miközben szája sarkában megjelenik egy apró mosoly.

2 megjegyzés:

  1. Huh tök jó lett a rész!! Csak így tovább! ;-)
    És nem vagy bunkó, érthető a viselkedésed!

    VálaszTörlés
  2. Ez a blog és a történet milyen nyelven íródott?

    VálaszTörlés